Az előzetes adatok szerint 2024 decemberében 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg; az előző év azonos időszakához képest a születések száma 4,1, a halálozásoké 7,0, a házasságkötéseké 25 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.2025. január 31.
A program segítségével a Máltai Szeretetszolgálat több mint 1700, többek között ukrán, afgán, iráni, pakisztáni és nigériai menekült beilleszkedését segítette.2025. január 31.
Folyamatosan emelkedik a gáz ára, rekordokat ér el az év elejétől, vagyis az ukrán gáztranzit leállítása óta, ami már Ukrajnának is kezd problémákat okozni - jelentette ki Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségi média profilján közzétett bejegyzésében.2025. január 30.
Mintegy 650 ezer, nagyrészt építészeti-szerkezeti értékkel rendelkező épület áll üresen Magyarországon - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára egy Nyíregyházán rendezett szakmai fórumon csütörtökön.2025. január 30.
A magyar GDP-növekedés 2024-ben az uniós középmezőnyben volt, de 2025-ben a 3 százalék körüli növekedés már az élmezőnyben lesz, ami a duplája lehet az EU bővülési ütemének - olvasható a nemzetgazdasági miniszter közösségi oldalának csütörtöki bejegyzésében.2025. január 30.
„Valahol a cigány is ember” - jelentette ki Tóth Márton Újbuda baloldali önkormányzati képviselője egy felvétel tanúsága szerint. A botrányos kijelentésről Sztojka Attila, társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő a HírTV-nek mondta el véleményét.2025. január 30.
Manfred Weber támadja Magyarországot és hazudik - fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalán. Menczer Tamás hozzátette: Donald Trump és Németország is azt a magyar bevándorlásellenes példát követi, amiért hazánkat Brüsszel napi egymillió euróra bünteti.2025. január 30.
A magyar kormányzat célja, hogy a családokat megvédje a különböző ideológiáktól és anyagi biztonságot nyújtson számukra - erről beszélt a kultúráért és innovációért felelős miniszter. 2025. január 30.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jelentése szerint az ilyen jellegű panaszokkal orvoshoz fordulók többsége influenzás.2025. január 30.
Tényi István ügyvéd arra hívta fel a figyelmet, már dönteni kellett volna a képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről. A kormányszóvivő azt mondta: a Tisza Párt vezetője a törvények fölé akarja magát emelni és ebben Manfred Weber nyújt neki segítséget.2025. január 30.
Beismerte az újbudai szocialista Tóth Márton, hogy jelen volt azon az eseményen, amelyen MSZP-s politikusok cigánygyűlölő kijelentéseket tettek. Tóth ennek ellenére azt mondta, nem mond le.2025. január 30.
A sajtó egy része – anélkül, hogy az ÉKM-nél vagy a MÁV-csoportnál meggyőződött volna az állítás igazságtartalmáról – szenzációként közölte egyes szakszervezeti vezetők vágyvezérelt híradását, miszerint az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a tömeges felmondásokat látva "meghátrált" volna, és újra engedélyezte a home office-t a MÁV-csoportnál. 2025. január 30.
Parádés beszélgetést hozott össze ismét Pikk című műsorban Bayer Zsolt publicista és Ambrózy Áron újságíró. Kollégáink szokásos pikírt mondataikban megvitatták, mikor lehet arabozni, migránsozni, cigányozni, antiszemita szólamokat hangoztatni, természetesen ezt az elmúlt időszak belpolitikai és külföldi híreire alapozták.2025. január 30.
Másfél száz szerződéses és tartalékos állt a legnemesebb ügy szolgálatába és tette le ünnepélyes katonai esküjét Salgótarjánban – jelentette be a honvédelmi miniszter.2025. január 30.
Újabb, 67 milliárd forint értékű ipari parki fejlesztés valósulhat meg Nyíregyházán, a javaslatot a kormány februárban tárgyalja meg - jelentette be az építési és közlekedési miniszter sajtótájékoztatón csütörtökön a városban.2025. január 30.
Minden nehézség ellenére a tavalyi volt Magyarország gazdaságtörténetének második legsikeresebb éve a beruházásösztönzés szempontjából, így két egymást követő évben is sikerült több mint tízmilliárd euró értékű beruházásról megállapodást kötni.2025. január 30.
Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, ezután már a vízkészletek védelme a legfőbb feladat - mondta V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság első ülése után Farkas Sándor agrárminisztériumi államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón.2025. január 30.
A munkában való felelősségvállalásból oktatta ki a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Tisza Pártot – erről Dezse-Zelenka Dóra és Szalai Szilárd beszélgetett a Rapid délutáni műsorában.2025. január 30.
Lehűlés érkezik a hétvégén, vasárnap már 10 Celsius-fok alatt marad a csúcshőmérséklet és visszatérnek a hajnali fagyok is. Pénteken helyenként erős széllökések is lehetnek, számottevő csapadékra nem kell készülni.2025. január 30.
Több terület is kedvező előjeleket mutat az idei évre. A kormány célja a gazdasági növekedés felpörgetése. Összegzést készített a Világgazdaság a kiemelkedő mutatókról.2025. január 30.
A kormány minden élethelyzetben támogatja a magyar családokat, amelyek vagyoni helyzete 2025-ben tovább erősödik – jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter a Család 2025 címmel rendezett konferencián csütörtökön Budapesten.2025. január 30.
A magyar-amerikai kapcsolatok újjáépítése új mozgásteret ad a kormány politikájának - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Révkomáromban.2025. január 30.
Újabb, 67 milliárd forint értékű ipari parki fejlesztés valósulhat meg Nyíregyházán, a javaslatot a kormány februárban tárgyalja meg - jelentette be az építési és közlekedési miniszter sajtótájékoztatón csütörtökön a városban.2025. január 30.
Bojkottra szólított fel a magas árakat alkalmazó boltok ellen a Montenegrói Alternatíva (Alternativa Crna Gora) nevű montenegrói párt, amely szerint pénteken egyetlen élelmiszerüzletben sem kellene vásárolni.
Bravúrgyőzelmet aratott a Fradi az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, hazai pályán 4-3-ra legyőzte a holland AZ Alkmaar együttesét. A magyar bajnok négy gólja és továbbjutást érő diadala az európai szövetséget is magával ragadta, az UEFA hivatalos oldalán a hét teljesítménye, a hét gólja és a hét védése is ferencvárosi lehet.
Bár sokan mondják, hogy a vén kontinens teljesen elvesztette versenyképességét, jelentős recesszió mégsem alakult ki eddig az óvilágban. Az európai gazdaság még kellemes meglepetést is okozhat idén, amire Magyarországnak is nagy szüksége lenne.
A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki féltékenységből bántalmazta, megalázta, és autója után kötötte élettársát - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.